Így élem meg a vakságomat masszőrként – Egy vak masszőr vallomása
Így élem meg a vakságomat masszőrként – Egy vak masszőr vallomása Amikor valaki meghallja, hogy vak masszőr vagyok, a legtöbbször csodálkozva néz rám – vagy legalábbis úgy képzelem, hogy így van, hiszen az arckifejezéseket nem látom. De érzem. Érzem a hangok rezdüléséből, a szünetekből a beszédben, a félbehagyott mozdulatokból, a levegő változásából, hogy meglepetés ül ki az emberekre. Ilyenkor mosolygok; mert a vakságom nekem nem akadály – hanem híd. Olyan híd, ami összeköt engem másokkal, mélyebb szinten, őszintébben, tisztábban, mint azt sok látó ember eltudná képzelni. Vakon születtem. Így számomra a világ sosem vesztett el színeket, fényeket, képeket – mert nem is voltak. A világ számomra más: hangokból, illatokból, tapintásokból és érzésekből áll. Ez így természetes. A látás hiánya nem veszteség – hanem egy másfajta ajándék. De menjünk egy kicsit v...