Egy vak masszőr és a megérzés kapcsolata
Egy vak masszőr és a megérzés kapcsolata Vannak dolgok, amiket nem lehet tanítani. Olyan finom rezdülések, olyan apró jelek, amelyeket csak az vesz észre, aki a szemével már nem a világot figyeli, hanem azt, amit mások elrejtenek benne. Nem gondoltam volna, hogy egyszer masszőrként fogok dolgozni. Azt pláne nem, hogy épp az lesz az erősségem, amiről sokan azt hiszik, a vakság miatt hiányzik belőlem: az érzékelés. Pedig valójában épp ez az, ami élesebbé vált. A látásom helyett a kezeim lettek a szemeim. Ez nem csak annyit jelentett, hogy kitapogattam a testet. Egy idő után elkezdtem „érezni” dolgokat. Nem csak izmokat, csontokat vagy feszültségeket – hanem embereket; hangulatokat. Elfojtott fájdalmakat. Titkokat, amiket nem mondanak ki. Eleinte nem értettem, mi történik. Egy idős hölgy jött hozzám, akinek a dereka fájt. Elmondta, hogy régóta ülőmunkát végez, alig mozog. Amikor megérintettem a hátát, hirtelen azt éreztem, mintha nem csak egy izomcsomó lenne ott,...